Nyíregyházi kolléganőnkkel, Mák-Gyurkó Judittal, minőségirányítási szakemberünkkel beszélgettünk, akinek betegsége okán nagyon erős kötődése van a plazmaadás és a plazmaadók irányába.
– Nagyon izgalmasnak hangzik a munkád, de kezdjük a legelején. Hogyan indult a karriered?
– Egészségügyi szervezőként végeztem a Debreceni Egyetem nyíregyházi, egészségügyi karán, majd ennek elvégzése után elkezdtem dolgozni a helyi oktatókórházban. Kezdetben minőségirányítási részfeladatokat láttam el, mint a beteg- és a dolgozói elégedettségmérés.
Nagy mérföldkő volt, mikor a kollégáimmal részt vehettünk az Egészségügyi Menedzserképző Központtal közösen egy betegbiztonsági projektekben. Ennek egyik kiemelt programja volt a decubitus, azaz magának a felfekvésnek a nyomon követése, dokumentálása és oktatása. Ebben a témában a betegek és az egészségügyi dolgozók képzése azért is kritikus, mert a felfekvések sebkezelése, a megfelelő betegmozgatás és a gyógyszerezés is nagyon speciális.
Hasonló izgalmas projekt volt a pozitív betegazonosítás is, ami, mint ahogy neve is adja, azt biztosítja, hogy minden beteg egyértelműen beazonosítható legyen. Talán nem is kell mondani, hogy betegbiztonság szempontjából ez mennyire elengedhetetlen, gondoljunk csak a téves gyógyszerezésre, vagy a nem megfelelő vizsgálatok elvégzésére, vagy akár a műtéti beavatkozások helytelen végrehajtására.
– Ezek után hogyan kerültél a CSL-hez?
– 2016-ban jelentek meg a városunkban a plazmaközpontok. A kórházból, ahol dolgoztam több korábbi kollégám is átjelentkezett ezekhez. Engem is nagyon megérintett, hogy lehet idejönni dolgozni, meg hogy létezik ilyen pozíció, amiben én is tudom a megszerzett tudásom kamatoztatni. Úgyhogy jelentkeztem.
Persze szerencsém is volt, mert a kórházban szerzett minőségirányítási tapasztalatom, az itt abszolúte hasznos volt. Így azonnal be tudtam állni dolgozni, és azóta is itt vagyok.
– Itt milyen feladatok tartoznak hozzád?
– Nyilván, hogyha valami nem megfelelően, tehát nem a szabályozásainknak megfelelően történik, akkor annak a felgöngyölítése a mi, azaz a minőségirányítás feladata. Ilyen lehet például a donorkizárással kapcsolatos kritériumnak a be nem tartása, az irányelvektől való bármilyen eltérés. Ezt mindig, minden szempontból ki kell vizsgálnunk, kockázat elemeznünk kell, és feltárni a miérteket.
Ehhez persze szükséges bevonni az érintett területeket is, tehát az asszisztenciát, a recepciót, a feldolgozó helyiséget, illetve a donorvizsgálókat. Közös munkával, az általuk adott információkkal végezzük el az eltérések kezelését.
Legfőképpen a CSL saját irányelveit követjük, amelyek alapvetően azonosak az OVSZ szabályaival, illetve annál inkább csak szigorúbbak lehetnek.
– Ha ezekre az irányelvekre „bibliaként” tekintünk, akkor ezt a CSL-nél, gondolom, mindenkinek ismernie is kell.
– Igen, épp ezért az irányelveink éves újra oktatása is egy lényeges minőségirányítási feladat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden munkaterületnek a specifikus hibáira hívom fel a figyelmet, hogy mit tudnak azon a területen javítani. Legyen szó akár a plazmaferezishez szükséges, egyszerhasználatos eszközök minőségi problémáiról, a dokumentációs hibákról, vagy akár olyan típushibákról, mint az előbb említett donorkizárás. Ha pedig valami gyakrabban fordul elő, akkor azt kiemelten kezelem, ezáltal is fókuszba kerül, és a napi munka során már elkerülhetőbbé válik.
– Ha jól értem, a centrum működésének minden egyes lépése szigorúan szabályozott?
– Tényleg minden lépés le van írva, mindent le is kell dokumentálni, és a megfelelő sorrendje ezeknek a lépéseknek is nagyon-nagyon fontos. Nem felcserélhetőek az egyes folyamatok.
Olyan ez, mint amikor a dominót kirakjuk egymás mellé: hogyha meglökjük az elsőt, akkor, ugye, szépen végigdől az egész sor. De hogyha ebből kiveszek egy darabot, vagy már nem úgy áll a következő, akkor megakad ez a folyamat, vagy rossz irányba fordul tovább.
Igen, minden szigorúan szabályozott, mindent ellenőrzünk, mindent dokumentálunk, és még azt is még egyszer visszaellenőrizzük. (nevet)
– Úgy fogalmaztál: megérintett, hogy egy plazmacentrumban dolgozhatsz. Mesélj erről kérlek.
– Azért érzem szívügyemnek a munkám, mert magam is érintett vagyok. Két autoimmunbetegségem van, amelyek kezelése emberi vérplazma felhasználásával történik. 2001-ben diagnosztizáltak myasthenia gravis nevű betegséggel. Ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy az immunrendszerem olyan antitesteket termel, amelyek a saját szervezetem ellen fordulnak. Megtámadják az izmokhoz kapcsolódó idegsejtek receptorait, így az izmok nem kapnak elegendő jelet az agytól. Teljesen banális módon a lábaim összecsuklanak, a karom meg olyan gyenge, hogy képtelen vagyok mondjuk, önállóan, megfésülködni.
Az autoimmun betegségek sajnos nagyon szeretnek társulni másik autoimmun betegséghez. Így jártam én is. A 2015-ben azonosított újabb autoimmun betegségem – a neuromyelitis optica – a központi idegrendszeremet támadta meg. Kicsit olyan volt, mint amikor valakinek gerincsérve van, és totál érzéketlenné válik akár az egyik, akár a másik végtagja. Aztán ettől kezdve igazából már összemosódik a két betegség. A tünetek súlyossága időről időre változhat, de kezeléssel, gyógyszerekkel vagy plazmaferezissel, javítható az állapotom.
– Hogyan segíthet a plazmaadás?
– A plazmaferezist rajtam hajtják végre, a folyamat során a véremből eltávolítják a plazmát, és albuminnal helyettesítik. Ez segít megtisztítani a vérem azoktól az antitestektől, amelyek a betegség tüneteit okozzák. Tehát teljesen kicserélik a vérplazmámat a donoraink plazmájából készült gyógyszerrel.
Ezért is a szívügyem ez a munka. Nekem itt a helyem. Gyakorlatilag itt saját magamért is dolgozom.
– Akkor te tényleg napi szinten találkozol a hőseiddel.
– Igen. Elsősorban köszönetet szeretnék mondani a saját magam, és a többi hasonló betegséggel küzdő ember nevében is: köszönjük, hogy áldoznak erre az életükből, az idejükből, a vérplazmájukból. Mindig tartsák azt szem előtt, hogy bármikor, bárki szorulhat olyan életmentő kezelésre, gyógyszerre, ami akár az ő vérplazmájukból is készülhet. És ha már rászánják magukat arra, hogy ilyen remek dolgot hajtsanak végre, akkor azt tegyék úgy, hogy közben magukra is jobban odafigyelnek: a saját egészségi állapotukra, a saját jóllétükre. Plazmaadás közben pedig legyenek tudatában annak, hogy ha én elsétálok itt a donorágyak között, akkor lehet, épp abban a pillanatban rajtam is segítettek.