Debreceni kollégánkkal, Perger Viktóriával beszélgettünk, aki idén (2023) márciustól erősíti a CSL Plasma recepciós csapatát.
– Hogyan kerültél a CSL-hez?
– Az elmúlt 10 évben külföldön éltem, Ausztriában, Tirolban dolgoztam a vendéglátásban. Megjárva a lépcsőfokokat a végén már egy négycsillagos superior szállodának az étteremvezetője voltam, de már nem szerettem volna ezen a területen fejlődni. Mivel a párommal elég tudatosan éljük az életünket, készültünk rá, hogy visszajövünk. Nekünk fontosabb volt a család, a barátok, ezért hazaköltöztünk. Szerencsére ez év januárjában kaptam egy infót egy kedves ismerősömtől, hogy a CSL Plasma centrumába recepciós munkakörbe keresnek kolléganőt. Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek, mivel célom volt, hogy egészségüggyel kapcsolatos pozícióban dolgozhassak.
– Ismerted vagy hallottál a CSL Plasmáról előtte?
– Magáról a plazmaadásról már hallottam, de a CSL-ről nem. Az elmúlt 10 évben évente csak kétszer tudtam hazajönni, így ez nem igazán került a látókörömbe. Amikor viszont jött a lehetőség, akkor elkezdtem mindennek utánanézni, szinte kívülről megtanultam az egész weboldalt. (nevet) Maximálisan felkészülten érkeztem, mert nem igazán tudtam, mire számíthatok. Tíz év távlatából már nehezen tudtam egy állásinterjút elképzelni, nem tudtam, manapság hogy is működik ez.
– Milyen volt az első munkanapod? Ha jól tudom, különleges napra esett…
– Igen, pont nőnapkor, március 8-án kezdtem el dolgozni a CSL-nél. Huh, nagyon izgultam! Nekem tíz év után Magyarországon ez volt az első munkahelyem, úgyhogy izgatottan vártam, hogy hogy fog alakulni. Nagyon pozitívan éltem meg az egészet, mert a recepción mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, úgy éreztem, hogy nagyon jó kollektívába csöppentem, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. Tényleg nagyon jól sikerült az első napom. Azóta is számíthatok rájuk, és ők is rám.
– Visszakanyarodva: miért volt számodra ennyire fontos, hogy az egészségügyben helyezkedj el?
– Ez több szempontból is fontos az életemben. A húgom daganatos betegségben szenvedett, de hál’ istennek meggyógyult, úgyhogy azóta nagyon sokat foglalkozunk a prevencióval. Az anyósom is mindig az egészségügyben dolgozott, illetve a párom is gyógymasszőrként dolgozott külföldön, most pedig a Debreceni Egyetem egészségügyi menedzser szakán tanul, úgyhogy nálunk ez egy kiemelt dolog. Maga a prevenció, ami foglalkoztatott, az, hogy hogyan segíthetünk másokon. Ez mindig nagyban befolyásolta az életemet.
– Kacérkodtál már a plazmaadással?
– Sajnos nem lehetek donor, mivel a vénám nem alkalmas erre. A legtöbb helyen örülnek, ha egyáltalán vért tudnak venni tőlem. Ettől függetlenül nekem és a családomnak az adományozás mindig is nagy szerepet játszott az életünkben. Minden évben együtt szoktuk kitalálni, hogy éppen milyen szervezeteknek szeretnénk segíteni. Van, hogy egy hajléktalanszállónak adományozunk, van, hogy rászoruló anyáknak, akik egyedül nevelik a gyereküket.
– Gondolom, ez az ünnep közeledtével még nagyobb szerepet játszik az életetekben.
– Karácsonykor is jobban szeretünk inkább másoknak adni, mint hogy egymásnak vegyünk drága ajándékokat. A karácsony nálunk az utóbbi években arról szól, hogy másokat támogatunk. Azon kívül pedig, hogy év közben kinn tudunk segíteni: mindig, aki szembejön. Családon belül és a baráti társaságban is mindenki tudja, hogy ha segítség kell, akkor ránk számíthatnak. De ha egy idegen jön szembe velünk, mondjuk egy hajléktalan, aki a fagyos járdán elesett, rajta is segítünk, nem megyünk el mellette.
– A környezetedben van plazmaadó?
– Igen. Például a húgom párja rendszeres plazmaadó. Itt a kollégák között is többen vannak, akik rendszeresen adnak plazmát. Úgyhogy vannak az ismeretségemben ilyen emberek.
– Recepciósként milyen feladataid vannak?
– Nagyon sokrétű. Ha megérkeznek hozzánk a donorok, fogadjuk és tájékoztatjuk őket, elmondjuk nekik, hogy mire kell odafigyelniük ahhoz, hogy hosszú távon is donorok lehessenek. Hogyan kell táplálkozni, mennyi folyadékot kell bevinni, milyen kizáró tényezők vannak, milyen juttatásokat adunk, milyen pontgyűjtő rendszerünk van… és minden aktualitást. Koordináljuk őket a teljes folyamat alatt, és odafigyelünk rájuk. Elsősorban információátadás, de ezenkívül a kifizetés, pontfelírás, ajándékok átadása is nálunk történik. Szóval soha nem unatkozunk.
– Milyen tulajdonságok kellenek ehhez a munkakörhöz?
– Ami a leges-leges-legfontosabb, az az alázat. Az, hogy az ember együtt és össze tudjon dolgozni másokkal, csapatjátékos legyen, és lássa azt, hogy mivel tudja a másik munkáját megkönnyíteni. Nekünk itt csapatként kell együttműködni, úgy kell gondolkodni, úgy kell cselekedni. Nagyon fontos az empátia, a donorok és a kollektíva felé is. Pörgősnek kell lenni, meg kell látni a munkát, és mindig tudni, hogy mi a következő lépés.
– Mit szeretsz a legjobban ebben a munkában?
– Azt, hogy emberek között lehetek. Kereskedelmi végzettségem van, az elmúlt 10 évben vendéglátásban dolgoztam, így mindig is szerepet játszott a mindennapjaimban az, hogy emberek között legyek. Szeretek beszélgetni másokkal, úgyhogy nekem nagyon fontos, hogy emberközpontú legyen a munkám.
– Ahogy említetted, ez egy nagyon pörgős munkakör. Hogyan szoktál ebből kilépni, kikapcsolódni?
– Nálunk az a feltöltődés, ha munka után leülünk a párommal otthon az asztalhoz, és mindenki elmeséli, hogy milyen napja volt, mi volt benne jó, mi volt benne rossz. Ha éppen úgy alakul, akkor elmegyünk egyet sétálni, túrázni, biciklizni. Mi a munkahelyi stresszt mindig ezzel vezettük le külföldön is, hogy elmentünk a hegyekbe biciklizni, túrázni, ami tényleg teljesen kikapcsolt minket, ez lett a hobbink is. Mindamellett nagyon szeretek olvasni, nagyon érdekelnek a pszichológiai és az önismereti könyvek.
– Hogyan kezeled a munkahelyi kihívásokat?
– Hiszem, hogy mindenkivel meg lehet találni a közös hangot, csak el kell találni azt a bizonyos nyelvet. Mindenki és minden szitu kezelhető. Ez nem kihívás, mert a mindennapjaimban tényleg rengeteg típusú emberrel találkoztam, és muszáj volt megtalálnom velük a közös hangot. Szerintem ez tanulható. Aki egy kicsit figyeli azt, hogy az emberek hogyan viselkednek, hogyan beszélnek, akkor tényleg nem bonyolult dolog. Ha kedvesen szólok egy donorhoz, akkor tudom, hogy ő is kedvesen fog reagálni. Vannak donorok, akiket név szerint ismerünk, régóta járnak hozzánk, és már-már baráti a viszonyunk. Mindenkinél más működik, de ha figyelünk a másikra, és van empátia és tolerancia, akkor nem lehet gond.
– Mi a legnagyobb motivációd?
– Nekem fontos az, hogy kapjak pozitív visszacsatolást, hogy tudjam, jó az, amit csinálok. Nem szeretek hibázni. Nem arról szól, hogy mindennap megdicsérjenek, inkább arról, hogy amikor lezárul egy nap, akkor lássam az arcokon, hogy megcsináltuk. Egy csapat voltunk, és sikerült.
– Szerinted miért szeretnek a donorok a CSL-be járni?
– Szerintem a CSL sikere abban rejlik, hogy olyan családias légkört alakítunk ki, amelyben minden donor jól érezheti magát. Bármilyen problémájuk, kérdésük van, bátran fordulhatnak hozzánk. Ha esetleg valaki nem ért valamit, akkor nem elküldjük, hogy nézzen utána, hanem segítünk neki. Szerintem egy donor számára az a legfontosabb, hogy hová jön be, és ott hogy érzi magát. Azt, hogy milyen juttatást kap érte az is fontos, de mindemellett érezze azt, hogy biztonságban van és odafigyelünk rá. Ha valahol az ellenkezőjét tapasztalja, akkor oda nem fog visszatérni. Ezért úgy gondolom, hogy ezek után is sokan a CSL-t fogják választani. Én és a csapat továbbra is ezen fogunk dolgozni.
